Térkép Blog RSS Komment Szavazó Mutató Műveim Kissy Stat Turkáló Linkek Segíts! 2010.09.10. P  22:02 
Heti hetes :: Láng Attila D. blogja
Levél erről a cikkről    
Heti hetes   
Előző TartalomKövetkező

Sok éve nem nézek Heti hetest, és most értesülök dolgokról megdöbbenten. Azt hallottam, hogy Farkasházy Tivadar azon siránkozott, hogy ebéd után nem ihat meg egy pohár bort, pedig hétezer vagy hány balesetből csak százharmincat okoztak ilyen okokból, más alkalommal pedig azon polemizált a társaság, hogy mihez fog kezdeni Mari néni a kórházban a széffel, hogy fogja azt kezelni.
   Az Orbán-kormány idején én jórészt néztem ezt a műsort, mert jópofa volt, jól odamondogatott a kormánynak. Baloldali emberkék voltak benne, akik ellenzéki világlátást képviseltek, persze hogy odamondogattak. A Medgyessy-kormány idején ebből következően ellaposodott a műsor, inkább csak egymással hülyéskedtek, fölhagytam a nézésével.
   De arról nem volt szó, hogy ugyanezek az emberek most átmennek szélsőjobbosba!
   Én értem, hogy Farkasházy hihetetlenül meg van sértődve, méghozzá amennyit a balhéjáról tudok, abból úgy gondolom, hogy joggal. De mi köze ennek a borhoz? De igen, ebéd után Farkasházy Tivadar természetesen megihat egy pohár bort. Akárhány pohár bort megihat. Ez az ő magánügye. De ha utána – nem Farkasházy Tivadar, hanem Nagy Jenő – keresztülhajt rajtam, mert csak egy kicsivel többet ivott a kelleténél, az már nem magánügy. Farkasházy és a családja sincsenek acélból, nem kívánom neki, hogy azért kelljen megváltoztatnia a véleményét a pohár borról, mert néhány végtagja odaveszett valakinek az egy pohár bora miatt.
   Kár, hogy csak másodkézből hallottam a dolgokat, de hát az adást nem láttam, most meg már elég nehéz lenne rávenni, hogy visszatérjek Heti hetest nézni. Mi az, hogy hétezerből csak százharminc baleset? Hánynak kellene lennie, hogy Farkasházy Tivadart már zavarja? Hétezerből hétszáznak? Ezernégyszáznak? Vagy csak egynek – ha az az egy mondjuk a családtagja?
   Azt nem tudom személyhez kötni, hogy aki kórházba kerül, az tudatlan, primitív, hülye ember, aki nem képes megjegyezni egy négyjegyű számot és néhány gomb kezelését. Csak úgy megjegyzem, valamikor egyetlen tulajdonság alapján az egész embert megítélték, hivatalos, állami keretek között. Ma ezt már csak elmaradott, primitív emberek teszik.
   De arra nem gondoltam sose, hogy az ilyeneket a Heti hetes stúdiójában kellene keresni.
  Televízió     Politika     Szélsőjobb  
Lásd még:
2009.01.11. 19:33:35    Egy óra alatt
2009.01.11. 18:09:43    Szmognak tovább
2008.09.02. 14:43:12    Közlekedik a hatóság
2008.04.10. 22:27:02    Matrica
2008.02.04. 19:50:13    Heti hetes
2008.01.23. 18:59:28    Kivéve a gyevi papot
2007.05.10. 19:25:17    A halk bömbölést megtiltanák
Értékelés (1: legrosszabb, 5: legjobb):      
  Nincs hozzászólás
 5958 ::      :: 62 826 :: 127 911 :: Nikolett, Hunor :: CZI Sa :: 253/112 :: @876 :: Jó lenne már egy böngi